Mi van a hátizsákban?

2018. március 26. - dallos.zoltan

screen_shot_2018-03-26_at_1_09_05_pm.png

 

Sosem tartottam magam igazi “backpacker” turistának, de törekszem arra, hogy megtaláljam az optimális egyensúlyt a minimalizmus, a praktikum, és a kényelem dimenziói között. Nem cipelek túl sok ruhát magammal, nem viszek feladott poggyászt.

De amióta a fotózás / videózás elkezdett komolyabban érdekelni, azóta esélytelen, hogy egy hátizsákba beférjek mindennel együtt, úgyhogy új szokásokat kellett kialakítani, illetve igazodni a légitársaságok – néha szigorú – kézipoggyász szabályaihoz.

 

A gurulós kézibőröndről készült tegnap egy videó (amiben amugy meg is lehet nyerni egy alig használt TOUAREG bőröndöt), ugyhogy ebben a posztban inkább a hátizsákra és a kütyükre koncentrálok. De mindenekelőtt – nézzük meg a 3 fapados légitársaság kézipoggyász szabályait, hogy ne érjen bennünket meglepetés a beszállás során:

» Ryanair: alapárban fel lehet vinni kis méretű kézitáskát (v. hátizsákot), és egy gurulós kézipoggyászt (55x40x20), de az esetek 99,9%-ban elveszik a repülőgép mellett, és felrakják a rakodótérbe. A priority boarding esetén felengedik mindkettőt az utastérbe

» Wizzair: ITT KELL FIGYELNI: kizárólag 1 db, pár centivel nagyobb – gurulós kézipoggyász van benne az alap árban. Második kistáskát (válltáskát – hölgyek, hátizsákot, laptop táskát) kizárólag a priority boarding esetén van lehetőségünk felvinni a fedélzetre. Erre megoldás lehet ha egyiket berakjuk a másikba, úgy áthaladunk a kapun, és a felszálláskor kivesszük a törékeny dologkat – de ez nem a legelegánsabb megoldás.

» EASYJET: Hasonlóan a Wizzair-hez az alap árban kizárólag 1 db kézipoggyászszállítható, azonban itt annyiban rugalmasabbak, hogy a második kis kézit több esetben is felengedik, pld: XL lábtér választása esetén, FLEXI foglalással, vagy priority boardinggal.

 

img_0727.jpg

 

Vélemény:

Egyik oldalról lehet szidni a fapados légitársaságokat, több olyan hisztis, felháborodott posztot is olvastam hogy a kapunál levámolták az embert a plusz hátizsák miatt, és mekkora g.ci a légitársaság, stb… Azonban pár dolgot ne felejtsünk el:
  1. fillérekből utazunk, Európában óriási verseny van a fapados piacon, egyik hétvégén Milánóban kávézunk, másik hétvégén a sarki fényt kergetjük Izlandon. Ha kifogunk egy jó akciót, akkor ezt szinte egy belföldi vonatjegy áráért meg lehet járni.
  2. a fedélzeten nincs elég hely. kb 90 gurulós kézipoggyász fér el az ülések feletti tárolókban, és jellemzően 180-200 utas van egy gépen. Muszáj valahogy szabályozni.
  3. a fapados társaságnak is meg kell vmiből élnie. Olcsón utazunk, de bármilyen extra igényünk van, akkor azért fizetnünk kell. Mivel az átlag utazás tartam Európában 3-4 nap, ezért mindenki próbálja bele varázsolni magát a kis méretű kézipoggyászokba, így elkerülve a feladott poggyász díját. Érthető.
  4. aki nem tájékozódik utazás előtt a szabályokról az ne hisztizzen. Ha van olyan ismerősöd, aki meg van zavarodva a mostani szabályozástól, mint Ádám és Éva anyák napján, akkor küldd át neki kérlek ezt a cikket.

 

img_07201.jpg

 

Na és akkor térjünk vissza a kütyüs hátizsákomhoz:

» MacBook AIR 13” és töltő – enélkül nem indulok el sehova – kell munkához, videó vágáshoz, mindenhez.
» A kis biszbaszos szütyőben: töltő kábelek, áram átalakitó (UK/US/EU), toll, stb.
» jelenlegi kamerám, CANON 80D, ami bár DSLR, de videózáshoz tökéletes (kihajtható kijelző, videó közbeni autófókusz, és 1080p/60 fps felbontás miatt) » + tartalék akksik, töltők, stb. + gyári kit obi + fix 50mm 1.8 fotózáshoz + uton van a canon 10-18 mm széles látószügő objektiv, ami a vlogoláshoz még praktikusabb lesz halk motorral, megfizethető áron.
» Powerbank – minden lemerül, tölteni kell. min 10000 mAh javasolt
» mikrofonok – TAKSTAR puskamikrofon jó a közeli felvételekhez, azonban interjúhoz jobban bevált a 2 felé osztható 6m-es vezetékes változat. Több összehasonlítás néztem a RODE videomic és a Takstar között, a RODE profi, de a Takstar nem sokkal marad el minőségben, cserébe 1/5-ébe kerül kb.
» vezetékes füles – Jó dolog az Apple Airpods, de akármennyire jól birja (4-5 óra), néha akkor is lemerül. Másrészt a videó vágásnál a bluetooth technika miatt akármennyire vérprofi a cucc, van egy 1/10 másodperces késés, ami a dinamikus vágásoknál igenis számít – emiatt itt jobb a vezetékes még mindig.
» Külső winchester – Maxtor 1 TB – 1 napi VLOG kb 20-30 gb helyet foglal, és miután a év összefoglaló készítésekor a falba vertem a fejem, mert nem találtam a Kolumbiai nyers videóimat, azóta mindent megtartok, archiválok, sosem lehet tudni mikor fog kelleni újra
» XIAOMI bluetooth hangszóró – mindig jó ha szól vmi zene

Ha bármi kérdésed van ezekkel kapcsolatban, így bátran.

üdv,
Zoli

10 ötlet Facebook LIVE videókhoz

v87_2.jpg
Közel egy éve készítek rövid videókat, vlog-ot a YouTube-ra és nagyjából fél éve kezdtem el a Random SHOW-t ami során random helyszinen és időben beszélgetek inspiráló történetekről érdekes emberekkel. Ez utóbbihoz a Facebook LIVE videó formátumot választottam.
16 epizóddal a hátam mögött össze gyűjtöttem 10 olyan ötletet, tanulságot, amire érdemes figyelni:
» kamera: alapvetően nincs szükséged semmilyen komoly kamerára ahhoz, hogy jó minőségű videókat csinálj. Ma már az okostelefonok többsége 4k-ban is rögzít, de a 1080p (Full HD) bőven elég ahhoz, hogy mind a YouTUBE-ra, mind Facebook LIVE-on élvezhető minőségű videót készítsünk.
» állvány: érdemes egy jó tripod, amivel tudod rögziteni a telefont, nem dől el, nem rázkódik stb.
» mikrofon: a legtöbb visszajelzés a rossz minőségű hang miatt érkezett, ugyhogy érdemes befektetni 1-2 jó minőségű csiptetős mikrofonba. Interjúhoz találtam kinai oldalakon 2 csiptetős véggel rendelkező mikrofont 1.5 és 6 méteres hosszú kábellel is, ami a célnak megfelel
» stabil internet: érdemes olyan helyen csinálni Facebook LIVE videót, ahol minimum 10/10 mbit sebességű, megbízható internet van. Én mindig azzal kezdem, hogy a SpeedTest alkalmazással megnézem a WiFi sebességét, nehogy emiatt szakadozzon a videó
» telefon off: sajnos előfordult már hogy ezt elfelejtettem, és belecsörögtek a videóba, aminek köszönhetően megszakadt a feltöltés. Elég zavaró tud lenni. Facebook LIVEvideó során érdemes bekapcsolni a repülő üzemmódot a telefonon (a WiFi ettől függetlenül működik)
» Facebook LIVE videó indításakor figyeljünk arra, hogy vízszintesen legyen a telefon az inditáskor, mert ha álló képpel inditjuk el a felvételt, és utána fordítjuk el a kamerát, akkor menet közben már nem állitja át, és meg fog fájdulni az emberek nyaka, ha 90 fokkal el van forditva a kép :)
» A Facebook Page Manager applikációban van lehetőség átállítani HD minőségűre az élő videókat. Sajnos erre is csak 15 interjú rész után jöttem rá :)))
» A Facebook LIVE videó elérése még mindig kiemelkedő (függetlenül attól, hogy élőben hányan vannak jelen, utólag sokan látják), a Facebook algoritmusa díjazza az élő videókat, és ezzel próbálja motiválni a készítőket, hogy ezt a platformot használják. A legnépszerűbb Random SHOW epizódot már több, mint 15.000-en látták már.
» A Facebook LIVE videót a feltöltés után le tudod tölteni (Publishing Tools » Video Library), és fel tudod tölteni YouTUBE-ra, illetve ha egy interjút készítettél, akkor a hanganyagot SoundCloudra, és egyéb csatornákra. Érdemes “szétszórni” okosan a tartalmat, add meg a lehetőséget rá, hogy minél többen rátaláljanak
» És a legfontosabb: ha egy ötleted, amiről szivesen beszélnél Facebook LIVE videóformájában, kezd el. Ne gondolkozz sokáig, nincs vele vesztenivaló. Ha nem sikerül jól, akkor max letörlöd. Mi baj lehet?? Tedd meg az első lépést! Hajrá!

 

App-ok, amiket használok (VLOG)

Épp a Budapest-Malaga repülőjáraton ülök (igen, mostanában ez egyre gyakoribb lesz) és a telefont nyomkodva az jutott eszembe, hogy talán hasznos lehet, ha bemutatok pár olyan app-ot (applikációt, vagy másnéven mobil alkalmazást), amiket mostanában használok, és hasznosnak tartok, akár üzleti célra, akár az utazásaimat könnyíti meg.

De mielőtt belevágunk, kezdjük az alapoknál. Mindig is Androidos voltam, amióta okostelefonok léteznek (Samsung Galaxy S3, S5, majd Huawei P9), de engem is megfertőzött az iOs ökoszisztéma. Kezdődött azzal, hogy kb egy éve megvettem az első Macbook-omat, egy 13”-s Airt, utána jött egy iPhone 7 plus, majd a vezeték nélküli füles, következő pedig egy Apple Watch okosóra lesz. Egyszerűen minden működik, minden gyors, és megbízható.

A telefon főmenü az nálam már elég régóta 1 lapra van rendezve, funkcionális mappákba, nekem igy jobban átlátható, gyorsabban érem el az alkalmazásokat, mintha lapozgatni kéne hozzá. Az alkalmazásokat csoportosítottam egyrészt funkció szempontjából: pénzügyek, utazás, hotelek és rendezvények foglalása, google alkalmazások, média, közösségi app-ok, stb… valamint külön mappába tettem a lokáció-specifikus app-okat, London és környékére, valamint Kanadára gyűjtöm azokat, amiket csak ott helyben használok.

 

 

A főmenü mellett értekes lehet még a “Control Center”, amit a képernyő aljának felhúzásával érünk el (Settings » Control Centre » Customize Controls) – ide az összes fontos kiegészítő app-ot engedélyeztem (ébresztő óra, számológép, képernyő felvétel, jegyzetek, zseblámpa, stb..) – így a legfontosabb appokat a másodperc töredéke alatt el tudom érni, ha szükséges.

legalább 50 app van a telefonomra telepítve, ebből hármat emelnek most ki, egy beépített alap alkalmazás, kettő pedig olyan amivel mostanában kisérletezek:

Apple Wallet:

mivel mostanában egyre többet vagyok úton, így a repjegyek, beszállókártyák, és szállások adatainak gyors elérése is fontosabbá vált. Míg mások bélyeget vagy porcelánokat gyűjtenek, és mostanában inkább a beszállókártya gyűjteményemre vagyok büszke, mert mindegyikhez valamilyen kedves emlék párosul :))) na de viccet félre téve: minden foglalásnál el lehet menteni a tárcába (Apple Wallet) a beszálló kártyákat, busz- és vonatjegyeket, valamint a szállások adatait. Miért jó?
– repjegyeknél a beszállókártyát a főképernyőn is látjuk, a telefon feloldása nélkül is meg tudjuk nyitni
– esetleges kapu módosításnál vagy késés esetén a mobil-tárca küld értesítést, módosítja a beszállókártyát
– szállás esetén (Airbnb, booking, stb.) hasznos, hogy a tárcába lementi a szállás adatait, igy offline módban, mobilnet is elérhetőek az adatok

 

Shapr:

Üzleti Tinder. Működése, felépítése szinte teljesen megegyezik a társkereső applikációval, azonban itt üzleti kapcsolatokat építhetünk, jobbra húzzuk azt, akivel szivesen üzletelnénk, balra azt aki kevésbé érdekes vagy szimpatikus. A regisztrációnál Facebook helyett a LInkedIn profilunkkal tudjuk a fiókunkat össze szinkronizálni. A profilunkon meg tudjuk adni a főbb erősségeinket, korábbi munkahelyeinket, illetve azt is, hogy milyen kapcsolatot keresünk (befektetőt, üzlettársat, új kollégákat, új munkáltatót, vagy csak egyszerűen barátokat). Az ingyenes alap előfizetéssel a körülöttünk lévő embereket tudjuk listázni, és naponta 15 új kapcsolati lehetőséget dob a rendszer. Az előfizetés havi 2000-3000 Ft, a fizetés gyakoriságától függően, viszont ezzel már napi 50 emberrel vehetjük fel a kapcsolatot, valamint át tudjuk magunkat teleportálni olyan helyre, ahol már az előtt szeretnénk építkezni, mielőtt megérkeznénk. Én jelenleg Londonra koncentrálok, így oda teleportáltam magam

 

Later:

A közösségi oldalakon belül a Facebook mellett egyre népszerűbb az Instagram világszerte. Nem csoda, hiszen gyors, vizuális, és amióta a story funkciót tovább fejlesztették, azóta nagyjából mindent tud, amit korábban csak a snapchat tudott. Az instagram továbbra sem engedi külső forrásból származó automatikus posztolást, viszont azt nem tiltja, hogy előre megtervezzük a csatornánkat, és a megadott időben – ugyan manuálisan – de előre megírt tartalmat posztoljunk. Az app webes felületén kényelmesen meg tudjuk írni a bejegyzés szövegét, előzetesen vágólapra tudunk helyezni tematikusan #hashtag-eket, a képet meg tudjuk vágni, és amikor eljött az idő, akkor az app küld egy értesítést, vágólapra helyezi a szöveget, és 2 kattintás után már kint is van az instagramon. A Free verzióban 30 db insta poszt, 50 twitter, és 30 pinterest bejegyzés érhető el havonta, ezt havi 8-9 dollárért 100-100-ra tudjuk növelni.

Ha olvasnál még több hasonló ötletet, írj egy kommentet itt vagy bármelyik közösségi oldalamon..

 

http://zoltandallos.com/hu/

Miért jó az interjú / talkshow / podcast?

screen-shot-2017-11-24-at-5_34_45-pm-1024x654.png

Most tudatosult bennem úgy igazán, hogy az interjú, mint műfaj mennyire zseniális. Ha körülnézünk nem véletlen, hogy az ismert média figurák közül majdnem mindenki valamilyen “talk show”-val, vagy interjúval kezdte, mint például a Friderikusz Show, vagy Hajdú Péter Frizbije.

 

Manapság a hang alapú technika reneszánszát éli, Amerikában az interjú-podcastek futótűzként terjedtek el, A Tim Ferriss Show-t több, mint 200 millióan töltötték le az iTunes-ból, Gary Vaynerchuk AskGaryVee cimű beszélgetős-betelefonálós show-ja pedig már 270 epizód felett jár. A beszélgetős műsoroknak különböző al-kategóriái is kialakultak, mint például az autóban menet közben beszélgetős, amire jó példa a hazai KaszaTaxi, DTK elviszlek magammal, vagy pedig Garami potyautas cimű műsora. Én azért szeretek vezetés közben videót felvenni, mert olyankor az útra koncentrálok, és sokkal kevésbé szól a “kamerának” a beszélgetés…

A saját kisérletezést 1 éve kezdtem el blog formájában, 7 hónapja VLOG epizódok forgatásával, és 3 hónapja pedig én is belefogtam egy beszélgetős műsor-sorozat készítésében Random SHOW néven, aminek célja, hogy teljesen random (véletlenszerű) időpontokban és helyszíneken érdekes emberekkel beszélgetek inspiráló történetekről első sorban üzlet és utazás témában Facebook LIVE videó formájában, amit később közzé teszek a többi csatornán is (YouTUBE, zoltandallos.com, randomshow.hu, stb..)

A jubileumi tizedik epizód december 7-én lesz élőben, ahol Csonka Gáborral, azaz VandoyBoy-al fogok beszélgetni utazásról, alternatív világjárásról. A korábbi 9 részben vendégeim voltak utazás témában Vigh “backpacker” Bori, Szűcs Peti, a petersplanet.travel alapítója, Darányi Lea, aki végig stoppolta Dél-Amerikát 1 év alatt, valamint az utolsó részben Rasztovits Dávid, a FIVOSZ turizmus bizottságának vezetője, akivel a sok közös pontunk közül az egyik az volt, hogy mindketten kb 20 országban jártunk idén…
Üzleti témában pedig beszélgettem Mándó Milánnal, a MINNER üzleti blog alapítójával, Kéri Csabival, aki felépítette a HaverVAGY-ot, ami mára egy 18.000 fős közösséggé érett, valamint Blaskovics Dáviddal a FIVOSZ-ról és a Fiatal Vállalkozók Hetéről, ami keretében előadtam Szegeden és Budapesten is.

A legjobb az egészben, hogy az egészhez ma már szinte semmi nem kell, csak egy okostelefon és internet kapcsolat. A stúdió ott van a zsebünkben, akár hang, akár videó felvételre ami 20 éve csak méregdrágán volt lehetséges… 9 rész, és több órányi élő videó alatt az alábbi tanulságokat szűrtem le, miért is jó ez a műfaj:

» megtanul az ember kérdezni. És aki kérdez, az irányít, ez alapszabály.

» rengeteg új ismerettség, kapcsolat, barátság

» az interjú zöld út mindenhova, hiszen win-win szituáció, mindkét fél nyer vele

» az interjú során a két fél követő tábora összeadódik, erősíti egymást

» kitapasztalja az ember a technikai beállításokat. mikrofon, kamera, fények, stabil internet…

» elérés: ma Facebook LIVE videó formában sokkal olcsóbb elérni a potenciális célcsoportot, mint bárhol máshol

» és egyszerűen élvezem, jó szórakozás, szívesen töltöm az időm inspiráló emberek társaságában 

 

 

A távmunka előnyei és hátrányai

zoltandallos_digital_nomad.jpg

 

Manapság divatos kifejezés a “digitális nomád”. Szerintem eddig is volt, régóta létezik, csak korábban távmunkának hívtuk. Kétség kívül, a technikai fejlődés lehetővé tette, hogy egy mobil internet és laptop segítségével bárhonnan dolgozzunk a világban.

Ez a fejlődés új szakmákat hozott létre az online világban, ha belegondolunk: 10 éve nem voltak social media managerek, PPC szakértők is csak elvétve, és az e-kereskedelem is még gyerek cipőben járt. Ma egyre több tevékenység költözik az internetre, a fizikai jelenlétet igénylő munkákat leszámítva szinte minden megoldható már távolról.

Nemrég mesélte egy kedves ismerősöm, hogy a vállalati policy-ben szó szerint benne van, hogy a home office nem támogatott, mert a cég nem akarja, hogy a kollégák a Balatonról, vagy esetleg a tengerpartról jelentkezzenek be… Ugyan miért ne?? ha elvégzik a kollégák a munkát, akkor ez miért baj? Miért akarjuk pórázon tartani a kollégákat? Azért, mert nem bízunk bennük...

A technika rohamosan fejlődik, de a cégek gondolkodása és hozzáállása sokkal lassabban változik. Ma már minden eszköz rendelkezésre áll, hogy az elvégzett munkát távolról is kontrolláljam (feladatkezelő applikációk, CRM, ERP rendszerek), és a kollégák aktivitását figyeljem. Miért gondolják a munkáltatók, hogy ha bent ül a kolléga 8 és fél órán keresztül akkor hatékonyabb lesz, mintha magának osztaná be az idejét, és a feladatot elvégzi az elvárásnak megfelelően? Nem beszélve arról, hogy a home office engedélyezésével jelentős megtakarítást érhet el a vállalkozás, hiszen az egyik legnagyobb költségtétel az irodai környezet fenntartása.

És ezzel megint vissza jutottunk a bizalom kérdéséhez. Ahogy a “Bizalom sebessége” című könyvben is szerepelt, ha bizalom van a rendszerben, akkor nő az eredményesség. Az emberek többsége becsületes, és ha kimutatom hogy bízom benne, és felelősséggel ruházom fel, akkor képesek szárnyalni. Kétség kívül, a távmunka nem való mindenkinek, mert kell hozzá egy erős önkontroll, önfegyelem, de ez is fejleszthető.

De ha indokolatlanul magas a kontroll a cégben, akkor az növeli a költségeket, felesleges riportokra, és meetingekre megy el az idő, romlik a morál, nő a fluktuáció, aminek köszönhetően nőnek a költségek a cégben.

Ha vállalkozást inditasz éppen és stratégiai tanácsra van szükséged, keress bizalommal:

http://zoltandallos.com/hu/consulting/

Random SHOW #06 - X. Fiatal Vállalkozók Hete, november 13-17.

 fivosz_fiatal_vallalkozok_hete.jpg

2017 november 13-17 között már tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Fiatal Vállalkozók Hete, a FIVOSZ szervezésében Budapesten és 9 városban. Blaskovics Dáviddal, a FIVOSZ (Fiatal Vállalkozók Szövetsége) alelnökével beszélgettem, hogy miért is éri meg a FIVOSZ tagság, miben tud segíteni a szövetség a fiatal vállalkozóknak.

Budapesten 4 napon keresztül, 4 tematikus napra bontva kerül megrendezésre a jubileumi X. Fiatal Vállalkozók Hete, az első nap a Budapesti Vállalkozások napja, "sikerek és tanulságok” címmel, itt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával karöltve neves előadókkal várja a FIVOSZ a fiatal vállalkozókat, és a téma iránt érdeklődőket. Az előadók között lesz a FIVOSZ elnöke, dr. Kovács Patrik, Kasza Tibor, Szily Nóra is. Dávid szerint a FIVOSZ héten jellemzően a vendégek kb fele már vállakozik, a másik fele pedig keresi a lehetőségeket, inspirációt, üzleti ötleteket. A rendezvény a délutáni órákban kerül megrendezésre annak érdekében, hogy minél több fiatal vállalkozó és leendő vállalkozó tudjon részt venni, még akkor is, ha esetleg még alkalmazotti státuszban áll.

Keddi nap az üzletről és karrierről szól, itt fog előadni Béres Alexandra, Palásti József, Marosi László, a Meló-Diák elnöke valamint Lakatos Gergely a Panyolai Pálinkák vezetője. Itt is lesz lehetőség az előadókkal személyesen is beszélgetni, véleményüket kikérni a vállalkozás indítás, fejlesztés témakörében. A FIVOSZ az induló vállalkozásoknak üzleti tervezésben is segít, aminek köszönhetően az első pár év sikerességi rátája jóval magasabb az átlagnál, 3 évvel később a FIVOSZ által mentorált cégek 90%-a még mindig működik, ami jellemzően ennek pont az ellenkezője a normál piaci példa. A FIVOSZ tagság 8 óra konzultációt is tartalmaz üzleti tervezés, marketing, logisztika, jog és adózási kérdésekben, ami nagy mértékben hozzájárul egy fiatal vállalkozó kezdeti lépéseihez.

Üzlet, fejlődés, közösség - A FIVOSZ jelmondata és fő értékei, a tagok együtt fejlődnek, barátságot kötnek, és egy élmény közösséget biztosít a tagok számára. A FIVOSZ fő célcsoportja a 18-40 közötti vállalkozók, induló vállalkozások. A Fiatal Vállalkozók Hetén a szerdai nap a Digitális Evolúcióról fog szólni, ahol neves előadók mellett én is elő fogok adni “önjáró vállalkozás” címmel 18:10-kor. A fő téma a rendszerek, folyamatok, automatizálás, kiszervezés, delegálás, csapatépítés, és a felelősség kérdése lesz, az elmúlt 1 év tapasztalatait fogom megosztani, ami eredményeképp sikerült nulláról 10 fősre fejleszteni a jelenlegi vállalkozásomat.

Az eseményre dijmentesen az alábbi linket lehet regisztrálni:
» http://fiatalvallalkozokhete.hu/

» http://zoltandallos.com/hu/
» http://randomshow.hu/

Ha úton vagy, és nem tudod nézni a videót, itt meg tudod hallgatni:

 

 

 

Napi VLOG, Heti VLOG, Podcast – mi micsoda??

BLOG, VLOG, Beauty vloggerek, Napi vloggerek, üzleti vloggerek, Youtuberek, stb… manapság sokat halljuk ezeket a szavakat, és kell is beszélni róla, mert a vlogolás már nem csak a tizenévesekről és a sminkelős csatornákról szól, hanem a tartalom marketing egyik alap pillérévé vált. Egyre több tehetséges vlogger van, youtube sztárok, akiket itthon is többszáz ezer ember követ, ami az aktív lakosság meghatarázó százaléka már.
 

Mit is jelent a BLOG/VLOG?

 
A blog egy könnyen kezelhető, bejegyzésekkel bővülő weboldal, az eredeti „weblog” kifejezés a „web” és „log” (napló) szavak összetételéből keletkezett, ebből rövidült a mára bevetté vált blog alakká. A VLOG, pedig a video blog, vagy video log szavakból alakul, a blog videós megfelelője, rendszeresen heti, vagy napi rendszerességgel készített kisvideó, amit ma rendszerint Youtube-on vagy Facebook-on tesznek közzé.
 

Miért jó a napi VLOG?

 
Nemzetközi viszonylatban “későn”, de hazai viszonylatban még szerintem időben - idén év elején kezdett el foglalkoztatni a téma, hogy érdemes lenne a BLOG mellett egy VLOG csatornát is indítani a YouTube-on. Mindig is azt éreztem, hogy az íráshoz, blogoláshoz, meg kell erőltetnem magam, nem éreztem magaménak, de a video, a VLOG készítése sokkal egyszerűbb számomra. A korábbi vezetői pályafutásom során gyakran kellett prezentációkat készíteni, motiválni, inpirálni, vagy egyszerűen csak informálni a csapatomat. A vlog számomra nagyon hasonló, van egy történet, egy érzés, egy üzenet, amit át kell adni, a megfelelő formában szerkesztve és a VLOG-hoz passzoló zenei aláfestéssel.

 

Hosszas halogatás után végre rászántam magam, és 04.26-án a Malagai reptéren vettem fel az első VLOG epizódomat, ami olyan kis bénácska lett, de legalább megtettem az első lépést. Legtöbbünknek ez a legnehezebb, egy új dologba bele kezdeni, hiszen sosem lesz tökéletes, meg különben is mit fognak szólni hozzá az ismerőseim, mit “bohóckodok” ezzel?!? De ez nem csak a VLOG-ra igaz, hanem mindenre ami eltér a hétköznapitól, a megszokottól.
 

 

Hogy lehet jó zenét találni a VLOG, vagy Youtube videók alá?

 
Na ez egy kényes kérdés. A jogvédelem sokszor keresztül húzza a számításainkat. A jogtulajdonos ugyanis eldöntheti a YouTube-on, hogy milyen korlátozással él. A leglazább, amikor engedi korlátalanul felhasználni a zenét a VLOG alatt, viszont hirdetéseket jelenithet meg, ami után a bevételt a jogtulajdonos kapja. Ennél szigorúbb a következő szint, amikor bizonyos eszközökön korlátozza a megjelenítést, például mobilon nem játszható le a video - sajnos ebben már belefutottam 1-2 VLOG rész készítésekor. A legerősebb pedig, amikor bizonyos országokban, vagy pedig teljesen tiltják a zene használatát.

 

A facebookon kicsit másképp működik, bizonyos esetekben jóval szigorúbb a szűrő, és fel sem engedi tölteni. Én mostanában jellemzően kisebb, kevésbé ismert feltörekvő zeneszerzők számait használom a VLOG részekhez, akik a forrás megjelölésével engedélyezik a zene használatát. Én jellemzően a soundcloud-on keresek ehhez előadókat, és megkeresem őket egy személyes üzenettel, és kérek engedélyt a zene használatához.
 

Hol érdemes a VLOG-ot közzétenni?

 
A két fő csatona a VLOG, kisvideók terjesztésére a YouTube és a Facebook. A stratégiát aszerint kell meghatározni, hogy mi a témánk, és mi a célcsoportunk, akiknek a videók szólnak.

 

A Facebook-on közzétett Youtube videók egyre inkább hátra szorulnak, ezzel próbálja a Facebook a saját videós platformját helyzetbe hozni, ezen belül is a Facebook LIVE nagyon jó eléréseket tud produkálni. Viszont a YouTube pedig a Google csoporthoz tartozik, ezért egy Google keresés során ha jól fel van cimkézve a videónk, akkor jó eséllyel fogja a YouTube csatornát megtalálni.
 
Ha van ideje, energiája az embernek, akkor érdemes minden csatornán egyszerre tüzelni és kisérletezni, hogy hol mekkora elérést tud generálni.

Kik a példaképeim? Nemzetközi vlogger példák…

 
3 fajta mintát követek, 3 teljesen különböző személyiség, üzenet, és technika:

 

  • GaryVee - vállalkozó, üzletember, napi VLOG-ot készítenek róla, az üzleti tárgyalásairól és előadásairól. Mostanában ő lett a no1 kedvenc, mert olyan értékrendet képvisel a vezetésben, hosszú távú gondolkodásban, amivel tudok azonosulni (http://garyvaynerchuk.com/)
  • Casey Neistat - a vloggerek “istene” … jelenleg 8 millió követővel rendelkezik, 1,5 éven keresztül vezetett napi VLOG-ot, de megcsömörlött, igy most ritkábban, de még mindig folyamatosan készít YouTube videókat. Az egyik legkreatívabb minta, rengetegen követik és másolják a stilusát, zenéit, vágásait. (https://www.youtube.com/user/caseyneistat/)
  • Sam Kolder - fiatal srác, sok utazós videóval, tele látványos effektekkel (ami nekem már-már néha sok), és annál kevesebb beszéddel... (http://www.samkolder.com/)
 

a Napi VLOG szerepe az üzletben

 
Véleményem szerint egy ilyen “transzparens” életnek több előnye van mint hátránya. A kezdeni meghökkenés után hozzászokik a környezetünk, és már-már várják hogy mikor lesz következő rész. (köszönöm is Tibor barátomnak, aki mindig megkérdezi, hogy mikor lesz már következő rész - 1 hét inaktivitás után… :) ). A VLOG-nak óriási előnye, hogy az ember a saját médiáját építi, és ebből később számos módon lehet profitálni.

 

Túl vagyok az első 50 VLOG részen, ez volt a bemelegítés, most jön az igazi játék. Rengeteg mondani valóm van, és hamarosan még intenzívebb lesz a kommunikácóm. És hogy mit tanultam belőle? rengeteg új kapcsolatot hozott, megtanultam videót vágni, és sikerült ezáltal elérnem azt, hogy már egyáltalán nem zavar a kamera. Ezt a gyakorlatot az élet számos területén lehet később kamatoztatni…

San Francisco utcáin

Szinte órára pontosan 2 hete landoltunk Budapesten a 12 napos San Francisco-i körútról hazafelé jövet… Az Air Berlin szép lassan bezárja a boltot, de szerencsére minket azért még hazahozott. Az elmúlt két hét elég volt ahhoz, hogy rendszerezzük az emlékeket, gondolatokat, videókat, képeket… Készült összesen 13 videó, 80 percben, a hangulatot ennél jobban átadni nem igazán lehet: https://goo.gl/k9Zz5A

 

Ezért ez a poszt legyen inkább egy összefoglaló, valamint szóljon a videókból kimaradt történetekről… A történet valamikor augusztus végén kezdődik, egy kellemes késő nyári vasárnap délután. Éppen a másnapi munkákra készülök, próbálom átgondolni a következő heti teendőimet. Totális nyugalom van, a pulzusomat maximum az erős pörkölésü délutáni kávé billenthetné ki a nyugalmi állapotából. Majd jön a riasztás, kis piros ikon a Facebook felső sorában, értesítés új error-fare repülőjegyről, az Air Canada valamit nagyon elb.szott, ugyanis 20-25%-os árakon lehet repülőjegyeket foglalni…

 

Egyetlen olyan barátom van, akiről biztosan tudom, hogy egy ilyen helyzetben 10 percen belül tud dönteni… Telefon kicseng, és pár mp-en belül már vonalban vagyunk…
– hallod… ülsz?
– igen, miért?
 San Francisco, New York, és még csomo helyszin 50.000 Ft, odavissza…
– oké, menjünk :)

aircanada-wifi-1-764x512.jpg

Nagyjából ennyi volt a döntést meghozni, nem csalódtam Lóránt barátomban (www.kovacslorant.hu), ugyhogy 10 perccel később már le is foglaltuk a jegyünket Berlinből Torontón keresztül San Franciscoba, oda-vissza kevesebb, mint 200 USD-ért… Ezek az hibás árazású (un. error-fare) jegyeknek több oka is lehet a normál akciókon kivül, ebben az esetben az üzemanyag-felárat felejtették el felszámolni, és így a normál jegy árának kb 20%-ért tudtunk foglalni… Ilyen esetben mindig bizonytalan, hogy a légitársaság hogy dönt, ugyanis joga van ahhoz, hogy az aránytalanul nagy érték-eltérés miatt elutasítsa a foglalásokat, azonban ilyen esetekben többet bukna a hirnevük romlása miatt, ezért jellemzően be szokták nyelni a veszteséget… Ugyanezen akció keretén belül, ugyanennyiért fogunk utazni januárban Kubába is… bocsi

 

A lényeg, hogy 1-2 héttel később jött a hír, hogy a légitársaság hivatalosan is jóváhagyta a jegyeket, ugyhogy elkezdtük komolyabban tervezni az utat. Szállást csak az utolsó pillanatban foglaltunk, de erről majd később… nézzük meg a beutazási feltételeket előbb az USA-ba és Kanadába: mindkét ország vizum mentes, azonban kell egy elektronikus regisztráció (USA – ESTA, Kanada – ETA), mindkettő egy elektronikus formanyomtatvány, Amerikába az ESTA 14 USD-be kerül, Kanadába az ETA 7 kanadai dollárba, mintkettő 2 évig érvényes:

 

 

Minden OK. Berlin TXL reptérről indult a gépünk (nem oda mennek a fapadosok, hanem a Berlin Schönefeldre), ezért úgy döntöttünk hogy inkább kicsit drágábban, de az AirBerlint választjuk, ami arra a reptérre visz minket ami nekünk kell.. Korán reggel, 3:40-es ébredés, a 6:30-as géppel repülés, 8kor már kint kávézunk, és ezután volt egy teljes 8 órás munkanapunk Berlinben – az utolsó amit a hazai időzónában le tudtunk könnyedén dolgozni… A check-in simán ment, a gépünk magyar idő szerint délután 15:40-kor indult, és Torontoba értünk bő 9 órával később… Itt már kezdünk fáradni, az életet a videózás tartja bennünk, de szerencsére az USA beléptetést már Torontóbanmegcsinálták 5 perc alatt, ugyhogy a tudat h nem kell majd 2 órát állni a belépésnél, az felemelő… a második gépünk (Toronto » San Francisco) kb 1 órás késés után indul el, ez is üres, azonban alvás helyett inkább az aznapi videót vágom meg. Igy alvás nélkül helyi idő szerint hajnal 1-kor, (magyar idő szerint másnap 10:00), az indulás után 30 órával meg is érkeztünk a San Francisco-i reptérre.

22459101_10155187498591025_1919135570337123273_o.jpg

Gyorsan realizáltuk, hogy a BART (helyi metró/HÉV) utolsó kocsija az már éjfél előtt elment, az utolsó busz pedig olyan 10 perccel az orrunk előtt. Mivel az első napi szállásunkkal volt egy kis kavarodás, ezért úgy döntöttünk, hogy 30 óra utazás után maradunk a reptéren, megkerestük az egyetlen éjjel-nappali kávézót a T1 terminálon, és miután átlendültünk a holtponton dolgoztunk reggel 6ig, elvégre is ekkor volt munkaidő itthon :) Az idő egészen gyorsan telt, majd napfelkelte után elindultunk befelé a városba…

 

Reggeli után a cuccokat leraktuk a szálláson, és alvás nélkül megindultunk a városba. Az első napra baseball, a második napra amerikai foci meccsre volt jegyünk, ha már ott vagyunk, érezzük át a helyi feelinget. A 42.000 fős stadion, az AT&T park, a San Francisco Giants Baseball csapat főhadiszállása ugyan nem volt félig se tele szurkolókkal, de ennek ellenére élmény volt belelátni a hangulatba… Férfiak, nők, idősek és fiatalok egyaránt ott ülnek és szurkolnak a kedvenc csapatuknak. Egy dolog biztos, amihez értenek az amerikaiak, az a szórakoztatás! a SHOW: a vattacukor árusok, a kabalafigurának öltözött emberek, az ajándéktárgyak szórása ágyúval a közönség sorai közé, az óriáskivetítők, és az amerikai himnusz, amitől jó értelemben a kirázott a hideg párszor…

img_1679.JPG

A következő meghatározó élmény az a Tech-Óriások látogatása volt (Facebook, Google és Apple)… Ezek közül a Google központja volt a leg “nyitottabb”, összesen kb 1 órát kolbászoltunk az irodák közötti sétányon, de ez idő alatt 3-an jöttek oda hozzánk az ötletükkel :) éppen valami konferencián, versenyen, előadáson vettek részt… Hihetetlen volt a tudat, hogy a Google alapítói ott ülnek valamelyik irodában körülöttünk, és amiket eddig csak ikonok formájában láttunk, a Google Maps, az Adwords és a Youtube, az ott 1-1 irodaház formájában manifesztálódik. A helyi “játszótéren” az android korábbi verzióinak figurái állnak, KitKat, Oreo, Gingerbread, Lollipop, és a többiek

 

Minden napra próbáltunk valamilyen meghatározó kalandot szervezni. Még az indulás előtt kitaláltam a programot szombatra, átrepültünk egy kisrepülővel a 200km-re fekvő Mercednevű városkába.. igazából semmi nem volt ott, dehát tudjuk, hogy “az út, ami számít, nem a végcél”  ráadásul a repülő annyira olcsó volt (kb 30 USD odavissza), hogy a helyi szállással együtt szinte olcsóbb volt mint 1 éjszaka SF belvárosában, és emellett kicsit beleszagoltunk a vidéki levegőbe is. Egy 100.000 fős kisvárost is 3 sávos autóutak szelik ketté mindenhol. Az autózás az itt nem luxus, hanem szükséges. Ha valami 3 sarokra van, az valójában minimum fél óra séta  Óriási parkolók, telepakolt bevásárlókocsik, kizárólag franchise üzletláncok, és többnyire elhízott emberek… Ami feltűnik, hogy minden üzletben, szupermarketben a pénztárnál megkérdezik, hogy minden rendben volt-e? Ha ennek az instant elégedettség-mérésnek van tétje, és esetleges következménye, akkor nagyon jól csinálják, hiszen az elégedett vásárlók fognak visszatérni, rájuk tudnak üzletet építeni.

Másnap reggel korai futás, egészségtelen reggeli (karamellás banános tejszinhabos amerikai palacsinta..brrrrrr ), majd indulás vissza a reptérre. A reptéren összesen 3 ember volt, mi ketten és az autókölcsönzős mókus. 1 szűk órával az indulás előtt már kint voltunk, de ez korainak bizonyult, mondta az ember, hogy a biztonsági személyzet még ebédel, majd fél óra múlva érnek vissza    A biztonsági átvilágítás ennek megfelelően jó hangulatban telt, és 1 órával később már vissza is értünk Oakland-be (San Franciscoval szemben az öböl túl oldalán), ahol ezt a délutánt töltöttük.

 

 

Szállásokkal kapcsolatban pár gondolat… Véleményem szerint mindennek megvan a szépsége, előnye és hátránya. Nem elsősorban az ár miatt döntöttünk a hostel és AirBNBmellett, hanem mert a hotel teljesen személytelen, és az alváson kivül másra nem igazán használható… A Hostel jó választás a közösségi élet és közösségi terek miatt. Ott mindig történik valami, tele van élettel, a helyiek mindenben segítenek, és esténként nem tud unatkozni az ember. Viszont ha nem saját szobánk van, akkor zavaró lehet hogy azt sem tudjuk ki fekszik éppen a szomszéd ágyban. Az AirBNB-n foglalt lakások/szobák pedig megint más történet.. Az út második felében minden nap máshol szálltunk meg AirBNB-n keresztül. Merced-ben egy nagyon high-tech házban béreltünk egy szobát, kóddal nyíló bejárati ajtó, ultra-modern berendezések, biliárd szoba, óriás nappali. Annak ellenére hogy a város szélén volt, maximálisan elégedettek voltunk, jó ár-érték arányú döntés volt. Oaklandben a szállás már nem volt ennyire fényes, a házigazdának annyira a macskája volt a középpontban, hogy ez enyhén szólva meghatározta a közösségi terekben való mozgást, igy nem volt sok kedvünk a lakásban lenni, pedig gyönyörü terasz nyilt a lakásból, mókusok szaladgáltak a fán, de az összkép emiatt nem volt komfortos. Majd a hétfői túránk végén Vallejo-ban pedig megintcsak nagyon pozitiv élmény volt az AirBNB-n szobát bérelni, egy kedves idős hölgy fogadott minket, mindent tudtunk használni, élhető nappali és konyha, reggeli kávé és zabpehely kikészítve, egyértelmű szabályok… Gyakorlatilag bár fizetünk érte, de vendégségben vagyunk valakinél, ezért mindenféle emberrel és szituációval találkozunk… de pont ettől szép, hogy a helyiekkel lehet beszélgetni, ismerkedni, tapasztalatot szerezni. (ha még nem foglaltál szállást AirBNB-n, akkor az első foglalásból kapsz 33 EUR kedvezményt, ha ezen a linken regisztrálsz: www.airbnb.hu/c/zoltand151 )

A hétfői napunk autózással telt, béreltünk egy Chevrolet Camaro-t 1 napra. Ahogy fentebb írtam itt az autó nem luxus, hanem közlekedési eszköz, a benzin kevesebb, mint fele annyiba kerül, mint itthon, az autónak nincs igazán értéke. Egy egész napos kabriózás, biztosítással, majdnem egy teli tank elégetésével, és a Golden Gate híd-dijjal együtt kevesebb, mint 100 dollárba került, ami nevetségesen olcsó az itthoni árak függvényében. Bejártuk San Francisco méltán híres utcáit, megnéztük a klasszikus amerikai házakat, felmentünk a Twin Peaks-re, legurultunk a legmeredekebb utcán, a Lombard streeten, és átsuhantunk a Golden Gate hídon  ezt követően a csendes óceán partján ittuk meg a délutáni kávét, estére pedig Napa Valley-be értünk, ami Californiának a méltán híres borvidéke. Az autót a TURO nevű applikáción keresztül béreltük, ami kint az autóbérlés AirBNB-je. Bérelsz egy autót, megadják a cimet, odamész, körbefotózod, feltöltöd a képeket az app-ba, távolról kinyitja a tulajdonos az autót, kulcs bent, és te boldogan autókázol egy napot… Modern, gyors, és a kinti Credit rendszernek köszönhetően megbízható. Ha épp Amerikába tervezel menni, érdemes kipróbálni, az első foglalásból 25 dollár kedvezményt kapsz, ha ezzel a kóddal regisztrálsz: https://turo.com/c/zoltand6

Az autózás után visszatértünk San Francisco-ba, az utolsó nap már munkával telt, és készültünk a hazaútra. Szerda este indulás, csütörtök egész nap Torontóban telt, mert volt egy 17 órás átszállásunk. Ami másnak kényelmetlenség, az nekem lehetőség. Így belefért egy egész napos városnézés, megnéztem a régi városrészt, az Ontario tó partját, a St. Lawrence piacteret és felmentem 345 méter magasba a TV toronyba. Este tovább, majd minimális alvással péntek délután megérkeztünk Berlinbe, szombat városnézés, csokimúzeum, Ampelmann, Checkpoint Charlie, késő este pedig hazaérkezés Budapestre…

 

Egy biztos: a mondás igaz, az utazás az egyetlen olyan dolog, amire költünk, mégis gazdagabbá tesz. Rengeteg élmény volt ebben a 12 napban, és mindez annyiba került, mint egy 1 hetes belföldi wellness üdülés.. A tanulság, hogy az utazás inkább rugalmasság, mint pénz kérdése, ha el tudjuk engedni a hétköznap megszokott kényelmet, akkor rengeteg élmény vár minket a nagyvilágban…

80 nap alatt a Föld körül

_dsc4317.JPG

Ki ne vágyna egy világ körüli útra? De pont úgy, mint Willy Fog, 80 nap alatt, földön-vizen-levegőben…

 

Vicces volt, amikor néhány hete az egyik legismertebb hazai utazós portál összeállított egy 80 napos úti tervet, ahol a repülőjegyek 300.000 Ft alatt megálltak. Mosolyogtam, mert pont előtte néhány nappal raktam össze magamnak ugyanezt a tervet, hasonló költségvetéssel, csak a másik irányba, Kelet felé indulva… Régen ez valóban 80 napig tartott, ma már akár 40-50 óra alatt körbe lehetne repülni a Földet, úgy, hogy abból semmit nem látnánk. Én ennek pont az ellenkezőjét tervezem, mindenhol megállni 1-2 hétre, és az összes közlekedési formát kipróbálni. Repülni, vonatozni, hajózni…

  1. Hogy lehetséges ez, hogy ennyire olcsó?

Egyre olcsóbb a repülés. A verseny fokozódik, a üzemanyag árak csökkentek, az új fejlesztésű repülők hatékonysága nő, egyre több olyan anyagot használnak amivel súlyt tudnak csökkenteni a gyártók. A légiközlekedés óriási növekedés előtt áll, az utiköltségek közül már nem a repülés a drága – hanem minden más… szállás, autóbérlés, stb… de azokat is lehet optimalizálni, kis kompromisszumokkal csökkenteni.
  1. Mik a trükkök ezekben az utakban?

Az olcsó repjegyeknek jellemzően 3 kategóriája van. Lehet egy rendszerhiba okán, amikor a légitársaság rosszul teszi közzé az árait. Ezeket jellemzően gyorsan javítják, de igy sikerült San Francisco-ba utaznom 50.000 Ft-ért szeptember végén (oda-vissza)… A másik nagy kategória a normál vagy időszakos akciók, a harmadik pedig a fapados légitársaságok “árazási szokásaiból” adódó kedvező árú jegyek (pld hó közepén, és kedden-szerdán olcsóbbak a jegyek).

Minden kontinensnek megvannak a nagyobb fapados szereplői. Európában a Ryanair, Easyjet, Wizzair, Indiában az Air India, Ázsiában a CEBU, Air Asia, Amerikában a Spirit, és még sokan mások…

Egy ilyen út megtervezéséhez azt kell tudni, hogy mik azok a csomópontok, ahol össze tudjuk kötni ezeket a jegyeket. Pld az én tervezésem pillére a Budapest-Dubai volt, mert az WizzAir-el könnyü megközeliteni. Utána az Air India átvisz Indiába fillérekért.. Átvonatozni India dél-nyugati partjáról a dél-keletire első osztályon kb 5.000 Ft-ba kerül, Ázsiában pedig már könnyü dolgunk van, ott szintén fillérekért lehet repkedni a szigetek között, és ott már az élet is olcsó…
  1. Mire érdemes figyelni?

» Vizumok – a legtöbb ország vizum mentes a magyar útlevéllel, de utána kell nézni itt: konzuliszolgalat.kormany.hu . Amerika ESTA, Kanada eTa 2 évig érvényes – ezt ne felejtsük el
» Oltások – a sárgaláz elleni oltás az egyetlen amiről kérhetik az igazolást egy belépésnél, de érdemes mindegyikkel felkészülni a trópusi övezetben
» Esős évszakok – a trópusi esős évszak miatt, egy ilyen utat január-május között érdemes szervezni
» Átszállások – sokszor csalóka az átszállás, mondjuk a fapados járatok nem arra a reptérre érkeznek ahova a nagy gépek, a repterek között több órás traszferek is lehetnek

  1. Gazdasági megközelítés

Számításaim szerint egy ilyen 80 napos utat össze lehet rakni 800.000 – 1.000.000 Ft körül, főleg akkor ha az idő nagy része Indiában/Ázsiában és a közép-amerikában telik, mivel ott az alap megélhetési költségek alacsonyabbak.

Hogy 1m Ft egy ilyen útért sok, vagy kevés, azt döntse el mindenki maga. 

Ha jövőre elindulok, akkor a lakást, amit bérlek azt vissza fogom mondani, és azt a kevés tárgyamat ami van, beraktározom valahol. Nincs szükségem nagyon semmire, csak néhány ruhára, és a laptopomra. A lakáson így sporolok 3 x 140.000 Ft-ot, ez 420.000.-
Az itthoni megélhetésre a példa kedvéért számoljuk mondjuk havi 100.000 Ft-ot. Ez 3 hónappal számolva kb 300.000 Ft lenne itthon.
Ezen felül van még a szórakozás, a közlekedés, autó fenntartás költsége, téli ruhák, stb, stb, amiket szintén el lehet engedni egy ilyen út során. A dolgok átértékelődnek, ami itthon fontos, megszokott, vagy esetleg a “társadalmi elvárások” miatt veszünk meg, az teljesen irreleváns lesz mondjuk a Fülöp szigeteken, ahol egy flipflop papucsban napi 2.000 Ft-ból királyként élhetünk…

Összeadva a fenti sorokat jó eséllyel kijön az, hogy egy életreszóló kaland nem kerülne többe, mint az itthoni élet költsége ebben a 80 napban.

Persze, ehhez kell egy olyan munka amit bárhonnan lehet végezni, vagy 3 hónap szabadság és ekkora összegű megtakarítás.

2017 felét már sikerült végig utaznom, és online dolgozni közben. Jelenleg nincs autóm, kevesebb cuccom van, mint valaha, de szabadabb és boldogabb vagyok mint az emberek többsége. Ezt az utat biztos hogy megcsinálom, csak az a kérdés hogy 2018-ban vagy 2019 elején… 

 . zoltan_dallos_digital_nomad.jpg